Magyary Ágnes
Kulturális mágnes
XXIX. ÉVFOLYAM 2018. 15. (749.) SZÁM – AUGUSZTUS 10.


 

Stanko Andrić: Kapisztrán Szent János csodái. Historia Ecclesiastica Hungarica Alapítvány / Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM), Budapest, 2009.

 

 

Szimurgban olvashatjuk, hogy az elbeszélő gimnazista korában eljutott Újlakra, ahol Kapisztrán Szent Jánost temették el egykor. Klaniczay Gábor előszavából idézve: „A középkori csodák magyarországi kutatója számára Kapisztrán János személye elsősorban arról nevezetes, hogy ő volt a legeredményesebb csodatevő a magyar szentek közül. Az újlaki sírjánál 1456 és 1526 között feljegyzett csodák száma meghaladja az ötszázat, mint arról az ott készített számos feljegyzés tudósít.”


Kapisztrán János szerepének jelentősége a szinte csodaszámba menő 1456-os nándorfehérvári győzelem után nőtt meg. Andrić a feljegyzett csodák bőséges irodalmát vizsgálta meg doktori disszertációjában, majd ennek alapján született meg ez a könyv, amelyben nem az élő Kapisztránt, hanem a holtában is igen aktív életet élő megboldogultat helyezi középpontba. Jánosunk tudatosan választja meg Újlakot hamarosan bekövetkező elmúlásának színhelyéül, gondolván, milyen jót fog tenni a török elleni küzdelmeknek, ha egy ilyen jeles személyiséget temetnek el ott. Ezt Újlaki Miklós vajda – aki később a legtudatosabban építgeti Kapisztrán kultuszát is – pont így gondolja. Erről előzetesen természetesen nem egyeztetnek, de minden szerencsésen alakul és Jánosunk a legalkalmasabb helyen szenderül jobblétre.

 

A szentté avatási procedúra leírása is regénybe illő. Az emberben egy picit elmozdul a kálvinista fatengely, és egy pillanatra elbizonytalanodik, hogy talán ez valamiféle filléres kiadásban napvilágot látott Rejtő-regény. Kapisztrán János esetében a gáncsoskodók úgy vélték, a szerzetesünk túlságosan hiú, ha katonai és diplomáciai sikereiről van szó, tehát nem alkalmas a szentségre.

A könyv nagyobb részben a csodák elemzésével foglalkozik. A csodák kultúrtörténeti vonatkozásait is megismerhetjük, hogy miért volt olyan fontos a halál utáni élet a középkori ember számára, vagy mi is adja ezeknek a fantasztikus történeteknek a szerkezetét.

 

A csodakutatás nem éppen az a tematika, amelyről nap mint nap hall az ember, de amikor ilyeneket olvasunk erről a renitens szentről szóló könyvben, hogy „A zarándoklat kulturális mágnes” (258.), rögtön képbe kerülünk, mert a kulturális mágnesekkel már mi is jóban vagyunk, csak ezeket ma már nem az egyház igazgatja biztos kézzel. A kulturális metabolizmusunk nem sokat változott, legfeljebb a tartalom lett más, de ez már nem is tartozik ide.