Borsodi L. László
Arabeszkek (Naplótöredék, 1990-es évek)
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 6. (788.) SZÁM – MÁRCIUS 25.

(I.)

 

 

A pszichológiatanárnő azt mondta:

naplót írni hasznos, naplót írni jó.

Elkezdek én is írni. Naplót.

Nem érzem, hogy hasznos lenne,

de legalább jó.

Mert csak írok, csak írok, csak írok.

Lehet, erről meg kellene kérdeznem

édesapámat,

de végül nem kérdezem meg.

Ahhoz túlságosan én vagyok ez a napló.

(Írni)

 

 

Ügyes fiú

 

 

Ma hazahoztam édesanyám néhány csomagját biciklin. Itthon blockflötén gyakorolok édesapám kívánságának megfelelően.

 

És az én javamra – – – majdnem elfelejtem!

 

 

Sportember

 

 

Soha nem tartottam jó atlétának magam (igaz, más sem), és ez ma is beigazolódott: testnevelés órán ezer méteren jó néhány másodperccel később értem be a célba a többieknél. Egész nap gyűr a fáradtság, a szégyen.

 

Édesapám csokoládét hagyott szobámban az asztalon.

 

 

Film

 

 

Tegnap este későn feküdtünk: édesapámmal és édesanyámmal megnéztük a Jack és Dagi című amerikai detektívfilmet. Dagi kutyája felejthetetlen – soha nem hagyja el Jacket.

 

Álmomban egész éjszaka én voltam Dagi.

 

 

S egyáltalán

 

 

Most gyermek vagyok, és próbálok elérni valamit. De vajon amikor teljesülnek a kívánságaim, akkor is fogok reménykedni? Egy idős embernek vannak vágyai? Ha majd megöregszem, mire fogok törekedni?

 

S egyáltalán: milyen leszek öregen?

 

 

Akkor, a vége

 

 

Az egyik osztálytársam elkérte szüleitől a hétvégi házat, és úgy terveztük, hogy közelebbről elmegyünk oda néhányan az osztályból bulizni. Édesapám azonban engem nem enged el, mert attól tart, hogy az oszim utólag meg fogja tudni, és akkor vége, mondja.

 

Nehezen tudok ebbe belenyugodni, de végül is mindegy… akkor legyen vége.

 

 

(II.)

A természet, az Isten és én

 

 

Édesapám szerint a természet szép, amit az ember kedvéért teremtett Isten, aki megengedi, hogy az ember megismerje annak törvényeit is. A természet emlékeztet a teremtőjére, ezért aki bensőséges kapcsolatot alakít ki a természettel, az Istennel kerül közeli kapcsolatba. Mint Assisi Szent Ferenc.

 

Milyen kár, hogy én nem vagyok Assisi Szent Ferenc.

 

 

Rokoni látogatás

(1991)

 

 

Ebéd után hosszú útra indulunk édesapámmal – Csepelre, a rokonokhoz. Pasarétről autóbusszal a Moszkva térig megyünk, onnan mozgólépcsővel a föld alá, és metróval tovább. Most metrózom életemben először. Majd föld alól fel, villamosozunk, a HÉV-en hevülünk, és ismét buszozunk. Nekem ízlik a rokoni szeretet és a narancsüdítő, édesapámnak a jó magyar bor. Egy nagyon kicsit ez meg is látszik a végén.

 

Mármint a bor – édesapámon.

 

 

Tűzijáték

 

 

„Azért jöttünk, kicsi fiam, hogy közös élményünk legyen.” Mondja édesapám.

 

 

Ki az első?

 

 

Édesanyámmal és édesapámmal disznótoros vacsorára készülünk a szomszédba. Én öltözöm fel a leghamarabb, állok az ajtóban, várom, hogy indulhassunk. „Elérünk, ne mi legyünk az elsők!” – szavalja édesapám. Ő ugyanis most kezd öltözni.

 

Akkor kezdjem elölről? – kérdezném, de csak gondolom magamban. Mert édesapámtól nem tanácsos csak úgy vissza­kérdezni.

 

(III.)

Amikor szavalok

 

 

Ma olyan szépen mondtam a verset, hogy még a magyartanárnőm is megkönnyezte. Pedig csak édesapám szokott meghatódni, amikor szavalok. És a matematikatanárom. Ő kétszer sír, mondta egy alkalommal: amikor verset mondok, és amikor a felmérőmet javítja.

 

 

Estére

 

 

Ma, amikor délben hazaérkezem, senki nincs itthon. Később édesapám hazajön, de ugyanolyan üres marad a ház. Mindig így van, amikor édesanyám elmegy valahova.

 

Estére hazajön, kérdezem. Estére biztos megérkezik, nyugtat meg édesapám.

 

 

Ahogy beragyog

 

 

Sokat ministrálok. Nagyon szeretem a pappal együtt végezni a szép szertartásokat, egy ritmusra mozdulni vele az oltárnál, tekintetből értjük egymást. Az ember valahogy a templomban méltó Istenhez. Akár a Nagysomlyó-hegyen, a fák alatt, ahogy a lombhullatók koronájának résein át beragyog – – –

 

 

Ok és okozat

 

 

Sokat ministrálok. Szerintem édesapám azt szeretné, hogy pap legyek. Mások is azt szeretnék, de ha nem is szeretnék, kíváncsian megkérdezik, utalgatnak rá. Erre soha nem tudok válaszolni, mert nem értem, milyen összefüggést látnak a ministrálás és a papság között. Édesapámnak szívesen elmondanám, mit gondolok, de ő még soha nem kérdezett meg, ő a tekintetével akarja. Egyrészt ez a lényeges különbség édesapám és mások között, másrészt sejtheti, mi mivel függ össze. És miért nem.

 

 

A jóslat

 

 

Egy ügyvéd ma azt mondta nekem: meg van jósolva, hogy én Erdély püspöke leszek, kezemben látja a pásztorbotot, fejemen a süveget.

 

Most már értem, miért hívják az öreget Ördöghnek. Mégpedig h-val!

 

 

(IV.)

Jelenlét

 

 

Két hét: az iskola zenekarával és lánykórusával turznézunk. Mi négyen, fiúk, és harminc lány. Végigmuzsikálunk-énekelünk Magyarországon: Lenti, Kecskemét, Gyula. Egyik városból a másikba áthallatszik.

 

Én diák, édesapám mint egyik kísérő tanár. Külön lakunk, külön költekezünk. Egymás nélkül, egymás árnyékában élünk. Nem kérdez, nem utasítgat. Úgy tesz, mint ki nem figyel rám. De tudom: számon tart, bízik bennem.

 

Mint az Isten.

 

 

Magyarul

 

 

Jól kezdődik az új tanév! Már a második nap reggel 7-re kell menni. Első óra földrajz: bemutatkozik az új tanár. Angol­óra: a tanárnő bejelenti, hogy többé nem szólal meg órán magyarul. Franciaórán bemelegítésképpen kapunk egy adag szót, hogy holnapra tanuljuk meg. A romántanár is csak románul mondja.

 

Milyen jó itthon! Édesanyámnak és édesapámnak elég az is, ha magyarul beszélek.