Abafáy-Deák Csillag
Dénes
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 13. (795.) SZÁM – JÚLIUS 10.

Szerette a keresztnevét. Vagy mégsem eléggé, mert már elemi iskolában úgy írta alá a nevét, hogy dns. Nem volt még akkor nagyon ismert ez a szó, mint örökítő anyag a genetikában, és a kriminalisztikában sem játszott szerepet. Neki azért tetszett a rövidítés, mert minél kevesebb a betű, annál kisebb a hibalehetőség, kiküszöbölheti a magánhangzókat, az é-t és különösen az e-t, utóbbi hangot egyik szegedi barátja mindig úgy ejtett ki, hogy dénös, mert hogy az e az mekegés, fűzte hozzá. Dénesnek ez az ö-zés egyáltalán nem tetszett.


Más oka is volt a rövidítésnek, de ezt az okot még a családban sem volt szabad emlegetni. Rossz iskolai eredményeit anyja a tanárok alkalmatlanságára, türelmetlenségére, a nagy létszámú osztályok okozta túlterheltségre fogta. A tanítónő hiába hívta be az szülőket, hogy tájékoztassa őket, diszlexia, diszgráfia gyanúja áll fenn, azért nem megy a gyereknek az írás, helyesírás, az olvasás is nehezen. Fejlesztési foglalkozásra javasolta, amit a pszichológussal megbeszélhetnek, jók az eredmények. Dénes anyja teljesen kikelt magából. Hosszan ecsetelte, gyereke milyen szépen szavalt az óvodában, most is felmondja a leckét anélkül, hogy tanulna. Dénes apja hiába próbált szóhoz jutni. A felajánlott fejlesztést és a pszichológus segítségét nem vették igénybe.


Apja egyik nap Betűszelídítő feladatgyűjtemény a B-D betűtévesztés korrigálására című könyvvel állított haza, ölébe ültette Dénest, és elmondta, ez nem tankönyv, hanem játék, és együtt fognak iskola után játszani, ameddig a fiúnak kedve lesz. Ki se nyithatta a könyvet, felesége ott termett, kikapta férje kezéből és széttépte, közben kiabált, egy ilyen okos gyereket nem kell még itthon is ilyesmikkel kínozni. Dénes nagy nehezen mégis átevickélt az általános iskolában, főleg kiváló memóriájának köszönhetően, mert amit hallott, azt egyből megjegyezte. A tanítónők kedvelték, nem zajongott az órákon, ha felszólították, hosszú mondatokban beszélt, néha le kellett állítani, nem bírta abbahagyni. Jegyei nem voltak megfelelőek a gimnáziumi felvételihez, de az egyik legdrágább magániskolába bejutott, a felvételi beszélgetésen jól szerepelt és könnyen kezelhető személyiségnek tűnt. Ott a legfontosabb követelmény az volt, hogy ne zavarja az órát.


Nem sok vizet zavart az iskolában, szóbeli feleletei jók voltak. Az órák alatt figyelt, de nem a tankönyvet nézegette, és nem a kiadott feladatokat írta, hanem legtöbbször házakat rajzolgatott a füzetébe, családi házakat, nagyon kicsi ablakkal és ajtóval. Építész lesz ez a gyerek, dicsekedett az anyja lépten-nyomon. Ha látnátok, hogy rajzol! Szerencsére senki se látta, mert a rajzok nagyon egysíkúak voltak, egy kockaházat sem tudott megrajzolni a perspektíva minimális szabályait felhasználva. Anyja beíratta technikai rajz tanfolyamra, néhány hét után az oktató felhívta telefonon, felesleges erőltetni ezt a dolgot, a gyereknek nincs térlátása, és ha ez eddig nem alakult ki, már nem is fog, próbálta a foglalkozásokon rávezetni, de nem megy. Ez is csak egy frusztrált, építészálmait meg nem valósított oktató, szűrte le Dénes anyja a következtetést. Abbamaradtak a pluszórák, az iskolai rajzfeladatokat anyja elkészíttette egyik barátjával.


A férj közben otthagyta a családot, nem bírta az örökös veszekedéseket a fia nevelésével kapcsolatban. Az rejtély, hogy az érettségi vizsga hogyan sikerült a fiúnak első nekifutásra, de a lényeg az, hogy Dénes megkapta bizonyítványát. Igaz, a legtöbb tárgyból csak elégséges osztályzatot kapott. Ezután is rajzolgatta a házakat, mappák sokaságát töltötte tele, közben nézegette a színes szaklapokat. Anyja sokat törte a fejét, hova tudná benyomni a fiát, Dénest csak a házak érdekelték. Közben anyagi gondjaik lettek, és miután a fiú nem tanult tovább, a volt férjnek gyerektartást sem kellett fizetnie, így nem mutatkozott más megoldás, mint az, hogy a házukat eladják, egy kisebbet vesznek, és a maradék pénzből éldegélnek egy darabig. Közben anyja arról álmodozott, Dénes talál megfelelő munkát, és egy takaros kis feleséget, és akkor jöhet a szép nagy ház.


A hirdetés feladása után többen is komoly szándékkal jelentkeztek, de a nő teljesen irreális árat kért, és ezt olyan stílusban adta elő, hogy mindenki elmenekült az első pár perc után. Egyik nap a bejelentkezett vevő nem érkezett meg a megbeszélt időben, Dénes anyja elment otthonról, kisvártatva sűrű bocsánatkérések közepette beállított a vevő. A fiú megmutatta a házat, a pincétől a padlásig, előadta előnyeit, kitért minden apró részletre, nem vágott bele a vevő szavába, amikor az valami hibát vélt felfedezni, és mikor az anyja hazaérkezett, már azzal várta, el van adva a ház, másnap hozza a szerződést az ügyvéd, készpénzben kifizetik a vételárat. Ez után nem volt kétséges, hogy Dénesből ingatlanügynök lesz. Nem olyan elegáns szakma, mint az építészé, dohogott az anya, de aki ebben ilyen tehetséges, az sok pénzt fog keresni.


Nem volt könnyű bejutni egy ingatlanirodába, tanfolyamot kellett elvégezni, és ha az alaprajzokkal nem is annyira, de a metszetekkel meggyűlt Dénes baja, többszöri nekifutás után megvolt a vizsga. Beszélni, rábeszélni kitűnően tudott, kedvelték a vevők, eladók, csak a telefonálással gyűlt meg néha a baja, mert ha az eladó lediktálta az ingatlan címét, ahova a fiúnak ki kellett szállnia, nem tudta gyorsan, illetve hiba nélkül leírni az utca nevét, előfordult, hogy egy másik utcában várakozott, és csak sok idő után mert újból rákérdezni, miért késik az eladó. Később e-mailben kérte a cím elküldését, de még így is becsúszott egy-egy hiba, azonban a jó eladási számok miatt főnökei elnézték ezt. Keresete is jól alakult, anyja ragyogott, ha ez így megy, nemsokára vehetünk egy nagyobb házat. Majd én azt rendben tartom, neked semmi gondod. Dénesnek pedig volt gondja. Akárhány lányt mutatott be az anyjának, egyből elriasztotta mindegyiket, így Dénesnek nem kellett az anyja kifogásait megemészteni, a lányok eltűntek. Anyja legfőbb érve az volt, csak a lakásra, pénzre hajtanak.


A fiú hiába próbált titokban tartani egy kapcsolatot, az se ment, anyja a telefonját is ellenőrizte, a híváslistákat főleg, mennyi ideig tartott a beszélgetés, ha sokáig, akkor közbelépett, az SMS nem érdekelte, tudta, Dénes kerüli az írást. A cégnél a magánlevelezés nem volt megengedett, így kezében tarthatta a felügyeletet. Egy elírt utcanév kapcsán ismerkedett meg Daniellával. Dénes ott ácsorgott mappájával és mobiltelefonjával a kapu előtt, kicsit szemerkélt az eső, amikor kinyílt a földszinti ablak, és kiszólt egy kellemes női hang, hogy az időpontra érkezett? Igen, boldogan, ismételte a szót, de nem mert becsengetni, hátha nem jó helyen jár. Nagyon is jó helyen jársz, mondta a lány, amikor közelebbről szemügyre vette a fiút. Szép arca volt a lánynak, aki piros tangában és fekete melltartóban állta el az utat, ez a szerelés se mutatott közönségesen rajta, majd kézen fogva maga után húzta a fiút a hálószobába, aki meg sem tudott szólalni. Csak állt a nagy franciaágy mellett, le akart ülni az ágyszélre, de a lány megállította, oda tedd, és az éjjeliszekrényre mutatott, ahol egy kristály tálca állt. Annyit teszel bele, amennyit akarsz, tetszel nekem, szólt mosolyogva, és a melltartója csatját is kibontotta. Dénesnek nem esett le, milyen előlegről lehet szó, hebegett, azt nem ő rendezi, de a lány csak nyomult tovább. Jól van, szólt, te olyan becsületes kinézetű vagy és talán még szűz is, add meg a számod, felhívlak, és rendezzük a számlát a következő alkalommal.


Szóban egyeztették az időpontokat, és kis idő után az anyjának feltűnt, mennyivel többet dolgozik a fia, és mégis egyre kevesebb pénzt ad haza. Nyomozásba kezdett. Nem lehet tudni, mi történt, csak sejteni, de egy alkalommal Dénes hiába csengetett a lány ajtaján, a szomszéd jött ki, és jelezte, már nem lakik itt ez a büdös kurva. A fiú hetekig nem tudta ellátni rendesen a munkáját, a lány nem vette fel a telefont. Egyszer csak SMS érkezett a lánytól, jön a baba. Dénes megrettent, de nem a hírtől, hanem az anyjától. Egy mosolygó matricát küldött, más hirtelen nem jutott eszébe. Fel sem merült benne, hogy nem ő a gyerek apja. Egyik kollegájának elmesélte a problémáját. Azt a tanácsot kapta, vegye rá a lányt egy DNS-vizsgálatra, ne legyen ekkora balfék. De ha nem akarja a gyereket egy ilyen nőtől, és elfintorította a száját a kollega, akkor tagadja le, nem kényszeríthetik genetikai vizsgálatra, ő ezt tudja, volt hasonló helyzetben, ügyvéd tanácsolta neki. Dénesnek ez nem tetszett. Mármint hogy feladja a dolgot és eltűnjön, mint a lány, aki talán csak szégyenében tette ezt.


Otthon vacsora után elvonult a szobájába, és a telefont nézegetve, többször elolvasva az SMS-t, gondolkodott egy minél rövidebb, pozitív válaszon, úgy, hogy azért legyen benne a genetikai vizsgálat megemlítése is. Gyakorlata nem volt az SMS-ezésben, felcserélte a betűket, mintha visszafelé olvasná, és SMS-t írt DNS helyett, ami nem nagyon volt érthető, és a valóban rövid üzenetet úgy fejezte be, itt is felcserélve a szavakat: ez a DNS én vagyok, és tett mellé sok szívecskés, mosolygó matricát. Anyja ekkor nyitott be a szobába, Dénes elpirult, anyjának gyanús lett, milyen kurvával beszélsz már megint. Nem beszélek, csak egy fontos üzenet érkezett. Anyja megkönnyebbülve lépett ki a szobából. Dénes is megnyugodva tette el a telefonját, így a választ már nem olvashatta: Tudtam, benned bízhatok. Indulok a plázába, bébicuccokat venni.