Werner Nikolett
Werner Nikolett versei
XXXI. ÉVFOLYAM 2020. 20. (802.) SZÁM – OKTÓBER 25

Daily snack

Lélektani kommentár Andè Louf Uram, taníts meg minket imádkozni könyvéhez

 

 

halkan a lap sarkához simuló szamárfül
ima minden sor mondat szó és vessző 
Máté, Márk, Lukács, János, Ap, Zsol
tanít ahogy szomorúságot az öröm
bűnt a megbocsátás szemet a látvány
senki nem mondja meg hogy kell látni
mégis tágra nyílt szemmel nézzük az életet
földit ahol átutazóban ahol csak azért
vagyunk hogy megtanuljunk imádkozni

 

 

Egy pillanatig látott szelfiről,
amit egy számomra fontos ember készített

 

 

Mint sötétség a párbeszédben,
néz vissza a fekete szempár.
Fél? Dühös? Elbújna?

Forgatja magában az érzéseket,
a gomb kattan egyet és elkészül.
Érte mindent megtenne, T/1-ben.

Kérdezni kár, a válasz evidens.
Egy gőzbe öltöztetett Zsolnay
szobor előtt áll, a hátteret nézi.

Még nem látott eozint – pedig.
Eggyé válik a fénylő anyaggal,
mázként simul az álmaihoz.

Ebben a világban csak a múlt
reális, állatot két hónapja nem
evett, magára nem költ – csak.

Feketére festi a szemét, így néz
farkasszemet a zöldbe burkolt,
bilincsben összekulcsolt kézzel.

 

 

 

Pingpongasztalon heverő egó

 

 

Mint. Amikor egy rossz jegy
kerül az ellenőrzőbe – e naplóba,
bocsánat! Nyilvánvaló, nem
a világ vége, de azért mégis.

Mert. Annak a süteménynek
az illata – na jó, a korty bor –
feledteti, mitől összeszorul a gyomor.

Mikor. Egyértelmű, nem ezen
áll vagy bukik a boldogság, sőt,
van lehetőség helyre hozni.

Már. Nem ugyanaz, ahogy
az első szelet – korty – sem
az utolsóhoz képest.
„Ami elromolhat, az elromlik”.

Milyen. Igaz a maga módján,
még ha mást is sejtjük, baromság.
Most. Pontosan ezt érzem.

Miért? Miattad.
Mikor? Mindenkor.
Mi célból? Nem tudom.

Még. Átélem párszor, talán beugrik.
Már húsz éve gyakorolom,
lassan tényleg bevillanhatna.

 

 

 

Valamikor februárban – azt hiszem, a tél utolsó napján

 

 

„Ez a házasság el sem kezdődött,
amikor véget ért”
– mondta a menyasszonyi
csokor a díszzsebkendőnek.

 

 

 

Próbafülke

 

 

Finom vonalak, élére vasalt ráncok,
vörös ajkak, határozott ecsetvonás
egy arányosan törékeny női testen.
Tetőtől talpig szép, talptól tetőig szép.

Kint minden a helyén, a tükör vonzó
képet mutat. Vonzót fiúnak, férfinak,
nőnek, lánynak. Szent irigység kíséri
„mikor az utcára lépett…”

Bent papírfecnik, gondosan széttépve,
név, cím, dátum már kivehetetlen.
Részleteire hullott egész darabok,
halmozottan hátrányossá vált út.

 

Egyedül fordult hátra, így sír, nevet,
érez dühöt, félelmet, vágyat, hiányt.
A tökéletesség felismerhetetlenségig
lehel életet az emberbe – (vö. Jo 2,12).

 

 

Konfliktuskezelés a barna kanapén

 

 

túl sokat ültünk a barna kanapén

ahhoz hogy alattunk virágok nyíljanak
késő bánat korai gondolat
milyen buta párosítás és milyen gyakori
többnyire hétköznap este találkoznak

a legnagyobb félreértések elkerülését
alaposan megfontolva támadási felület 

eleve kizárt nettó két lépés távolság 

átgondolt beszélgetések
na ez egy igazi adok kapok hazugság
az őszinteség jegyében
gondolta a szerző és elnyúló köszönéssel
lezárta a beszélgetést
a barna kanapéra ültetett pár között

 

 

 

Történet sok kísérletről

 

 

Lábprotézis, térdtől földig,
erkölcsi kettő, kilátástalan
lehetőségek, már a műtősök
is rongyként kezelik, nem
a legrongyosabb rongyként,
de az artdeco fotel karfáját
már nem ezzel fényeznék.

A mentősök próbálkoztak
már a cserbenhagyással,
mindig ugyanaz a koreográfia,
már unják a sok felesleges
gyomormosást, szerintük kár.

Érthető, hogy ennyi fájdalmat
képtelen elviselni az arc, így
jobb híján eltorzul és idegenként
száll fel legközelebb a buszra.

 

 

 

Forgatókönyv a mozaikról

 

 

Elrejtett és el nem rejthető
érzésekből rakott mozaikutca,
mestermunka minden egyes
lépéstől talpig tartó hossz.
Első szerelem első csókja
söpör végig az üres úton.
A lány leejti és nem lesz senki,
aki megtalálja, legalábbis
abban az állapotban már nem.
Kopottan és megviselten vár
majd, ahogy a második
szerelem második csókja.
Olyan ez, mint az önmagát
feláldozó könny, szívtől indul
szemig ér, ott megáll, kicsordul
és elindul a mozaiklabirintus
felé, akkor köszön utoljára,
mint a harmadik szerelem
harmadik csókja.
Végképp nem lesz senki,
aki keresse, hogy megtalálja.

 

 

Werner Nikolett 1994-ben született Pécsett. 2017-ben a Pécsi Tudományegyetem kommunikáció és médiatudomány szakán szerzett diplomát. 2018-ban és 2019-ben Petri György-díjra jelölték. Prevenciós célú mesekönyve, a Leo Gekkó és a Padló világ 2018-ban jelent meg az Üveghegy Kiadó gondozásában.