Karácsonyi Zsolt
Szélcsend, aztán mégsem
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 3. (809.) SZÁM – FEBRUÁR 10.

Megtörténhetne, hogy egymásra torlódó jégtáblákra talál az utazó, vagy éppen ellenkezőleg, hirtelen olvadni kezd a hó, az utak járhatatlanok, a folyók vészesen megáradnak és a mozgás, a mozdulat ismét önmagába fordul. Még a szél is megáll egy pillanatra, bármely változat is erősebb.

 

Csak egy pillanatra, hogy ismét elinduljon, újra elcsendesedjen. Mondják, az efféle szél viseli meg leginkább a hajósok idegrendszerét. Az írói műhelyek számára sem teljesen ismeretlen az ilyen típusú mozgás – felszínre tör az ötlet, háta villan a víz felszínén, nincs is idő szigonyt szegezni, ha mégis, gyakorta kötél szakad, villanyáram ingadozik, befutnak a szokásos „váratlan hírek”, a hétköznapi zajok, amelyek a hajózás, vadászat, írás céljának elérését megnehezítik, olykor lehetetlenné teszik.

 

A nehézség, a lehetetlen, a szélcsend mélyén rezdülő szél – mindezek olyan jelenségek, melyek az irodalom létrehozásának, befogadásának régi ismerősei. Akik újból és újból bekopogtatnak, mint tették ezt az elmúlt egy évben is, amikor a könyv szerepe, jelentősége, a mindenkori szerző testi jelenlétének fontosságával együtt ismét határvonalhoz ért, ahol a gondolatok egymásra torlódnak vagy éppen váratlanul olvadásnak indulnak, elszivárognak.

 

A művészetek éppen ilyenkor, amikor már mindenki azt hiszi, hogy szélcsend van, fogják magukat és újabb területeket foglalnak el. Például a hetedik művészet. A film azzal indította diadalmas hadjáratát, hogy valaki előtt lepergett „élete filmje”, manapság pedig már nem csak a tudományokban, például a pszichológiában fontos szó a forgatókönyv, de az oktatástól az egészségügyig, a mezőgazdaságtól az iparig – az élet minden területén.

 

Ha annak idején Quintilianus még azt állította: minden tudomány a szónoklattanon belül foglal helyet, most nyugodtan kijelenthetnénk, hogy minden tudományainkat és valóságainkat a film, a forgatókönyv határozza meg, hogy a képek és a színek, a forgatókönyvek színei irányítanak bennünket, hogy immáron végérvényesen a képek markában vagyunk.

 

Némi optimizmusra éppen a forgatókönyv műfaja ad okot, hiszen leírja, milyen képek következzenek el.

 

Szél, hiány, szél. Kép, írás, kép.

 

A szél, a kép is hat ránk.

 

A többi néha csend.