Monostori Tibor
Monostori Tibor versei
XXXII. ÉVFOLYAM 2021. 9. (815.) SZÁM – MÁJUS 10.

Ébredés

 

A csillag birodalmi hadifotonflottája

harmadik, legkedvesebb gyermeke horizontját

görgeti maga előtt, téridő pajzsként tartva

azt, ered a menekülő sötétség nyomába.

 

Hullámokat kelt, homokos emberi arcokon

száll partra, zászlókat tűz, szemhéjakat rohamoz

meg, egyik elsöprő győzelmet a másik után

aratva. A legyőzöttek álmaik hűlt helyét

találva masíroznak a börtönvalóságba.

 

 

 

Cafeteria

 

 

Frissítettem az önéletrajzom.

Lábam vezényszóra gázpedálon,

az ülő létformát preferálom.

Gyökereim miatt nem kell félni,

elvesztettem mind, ezért nem írtam

vezetéknevet, rég nem használom.

Egy ideig megpróbáltam élni,

de hibáimtól megszabadultam.

 

Eleinte szolgaként dolgoztam,

a pályám íve szépen ívelt fel,

négy évre rá kineveztek rabnak,

aztán fogolynak, próbaidővel,

a lehetőségtől meghatódtam.

Első szabadságomon adóztam:

munkával mind a három műszaknak,

tengerentúli birodalmaknak.

 

Nyelvtudásom passzív, sokat javult.

Csapat vagy egyéni kontribútor?

Kereslet szerint megvételezve,

plusz feladatok elvégzésére

töretlenül hajt a belső motor,

a stressz nekem a vágyott katapult.

Szakmai evolúcióm gyorsult,

fejlődésem mára állandósult.

 

Munka és magánélet egyensúly?

A felvetést értem, a záróra

rugalmas, hajlamos vagyok róla

megfeledkezni, s ha jön három új

projekt, abba belefeledkezni.

Véresen komolyan a pihenést

úgysem szabad venni, elég nehéz

ajánlani rosszabb befektetést.

 

Retró, házilagos és divatos

fotóm hétéves s bukósisakos.

Képesítésem, tapasztalatom

aranyat ér, le sem tagadhatom,

a piacon. Célom, hogy belőlem

képezzék ki a fejvadászokat.

Ma azon tűnődtem, érthetően,

miért nem kapom az ajánlatokat.

 

Pozim kiszervezték, szabad lettem,

szigorúan átvitt értelemben.

Aktívan most nem keresek, hetven

oldalon éles csak a friss cévé,

nem válok megismételhetetlen

karrierem kerékkötőjévé.

Jó ajánlatra (nem fűvel-fával!)

igent mondok, cafeteriával.

 

 

Csak egy szó

 

 

Kaptam egy flotta birodalmi csillagrombolót,

legénységgel együtt, s száz kisuvickolt, lemosott

repülőgép-anyahajót: garázsomban őrzött

bérelhető csecsebecsék, vadászrepülőktől,

lopakodóktól roskadozók. Eladnám neked

egy viharvert vitorlásért, fedélzetén veled.

 

Adtak telkeket, villákat és fenyőerdőket,

dekoratív domboldalakba vájva, zöldellő

ligetek, szilaj szőlőtövek közé, a kellő

számban dísznövények társaságában. Szökellő,

szélben hullámzó rétet virágból. De a szálat,

mit neked adtam volna, kitépték a kezemből.

 

Udvaromban fából faragott szobrok, távolság-

üveggolyók, égig érő piramisok fonják

körül a mennybe futó csigalépcső fokait.

Kereslek fent, de gyorsan távolodó árnyaid

a horizonton látom meg. Zuhanok, s míg földet

érek, még hallani akarok egy hangot tőled,

egy utolsó vágyat, amit csak nekem tartogatsz:

ahogy szavad repül felém, elérsz s megsimogatsz.

 

 

 

Önvédelmi eső

 

 

Ma is esett és szerettem minden

cseppjét. Az eső a pityergésem,

a zivatar a sírásom. A menny-

dörgéssel és villámlással járó

özönvíz a napi zokogásom.

A saját lelkiállapotommal

való tegnapi szembesülésem,

szemlesütő tükörbe nézésem.

 

Így hát azt akarom, hogy mindig

essen és szakadjon! Tenyérnyi

esőernyőm alatt szárazon

csodálnám a meteorrajok

mindent elsöprő támadását.

A kezem újra kinyújtanám

a közeledő függönyön át.

Nézném, hogy erekké, folyókká

változnak-áradnak bőrömön.

 

És a számhoz emelném a kezem,

hogy megízleljem az égi forrást,

és messzire dobnám az esernyőt,

hogy szemben álló idegenek

esőtől valóaknak tartsák

arcomon patakzó könnyeim!