KÓ­DEX –
Társadalom(élet) és gaz­da­ság

XVII. ÉVFOLYAM 2006. 2. (448.) SZÁM — JANUÁR 25.

Már az ano­má­lia, hogy ez a két fo­ga­lom egyen­ran­gú­sá­gi sor­ba íra­tott. Hi­szen a má­so­dik fo­ga­lom és te­vé­keny­sé­gi kör – min­den vi­tat­ha­tat­lan fon­tos­sá­ga mel­lett is – csu­pán esz­köz­jel­le­gű és -értékű össze­füg­gést je­lent. Ko­runk egye­te­mes tor­zu­lá­sát per­sze ép­pen az fe­je­zi ki, hogy a „mainstream” szá­má­ra az esz­köz, a gaz­da­ság cél­lá lett, s a lé­te­zés alá­ren­de­lő­dik egye­sek ma­gán­ha­szon tö­rek­vé­se­i­nek. A köz­gaz­da­ság­tan­nak mint tu­do­mány­nak a ke­let­ke­zé­se már ma­gá­ban hord­ta az em­be­ri ész eme el­té­ve­lye­dé­sét, amely lé­nye­ge sze­rint nem más, mint az, hogy va­la­ki em­ber­tár­sát, te­hát az is­te­ni sze­mé­lyi­sé­get – egyéb­ként a ma­te­ri­a­lis­ta in­di­vi­du­a­liz­mus is­te­ní­tett egye­di­sé­gét – az anya­gi költ­ség­té­nye­zők­höz re­du­kál­ja, s a ma­xi­má­lis ha­szon­ra tör­ve tö­me­ge­sen fe­les­le­ges­sé te­szi az em­be­ri mun­kát.
Az élet pe­dig mun­ka nél­kül, az ön­ma­gá­ról és sze­ret­te­i­ről va­ló gon­dos­ko­dás le­he­tő­sé­ge nél­kül az em­be­rek több­sé­gé­nél las­san ér­tel­met­len­né vá­lik, az em­be­ri lé­lek és szel­lem lum­pe­ne­se­dik. A neo­li­be­ra­liz­mus pro­fit­ma­xi­ma­li­zá­ló kor­lát­la­nul glo­bá­lis sza­bad­pi­a­ca tö­me­ge­sen „sza­ba­dít­ja fel” a mun­ka „rab­sá­gá­ból” az em­be­re­ket – óri­á­si­ra duz­zaszt­va a „sza­bad­időt”! –, de az így meg­fe­le­lő jö­ve­de­lem nél­kül ma­radt tö­meg­nek em­be­ri igény-ki­elé­gí­té­se is mi­ni­ma­li­zá­ló­dik, hi­szen – más ol­dal­ról – a kí­ná­lat min­den­ben pri­va­ti­zá­ló­dik, drá­gul, va­gyis nye­re­sé­ges vál­lal­ko­zás­ba for­dul.
A neo­li­be­ra­liz­mus a pi­ac cso­dá­já­ban bí­zik – mint ma­te­ri­a­lis­ta ro­ko­na, a mar­xi szo­ci­a­liz­mus az „osz­tály­harc­ban” vagy a „pro­le­tár­dik­ta­tú­rá­ban” –, s nem tud­ni mi­ért, azt hi­szi, hogy ez a cso­da min­den­ki­nek te­rülj asz­tal­ká­mat biz­to­sít. Ho­lott a pi­a­con a te­rem­tés­ben egyen­lőt­len em­be­rek­nek sem­mi­fé­le – még formálisat sem! – egyen­lő­sé­get nem ga­ran­tál­nak. A gaz­da­sá­gi ver­seny ugyan el­vi­leg ar­ról szól, hogy a ha­té­ko­nyab­ban ter­me­lőt ju­tal­maz­za a pi­ac, a ve­vő. Csak­hogy a ki­csi hi­á­ba ha­té­kony – pél­dá­ul ala­csony fo­gyasz­tás­sal cél­sze­rű­en ki­hasz­nál­ja erő­for­rá­sa­it – a nagy tő­ke­ere­je át­me­ne­ti vesz­te­sé­gek árán is „alá­megy” a ki­csi költ­sé­gek­nek. S ma a pi­ac „sza­bá­lyo­zá­sá­nak” na­gyobb di­cső­sé­gé­re vi­ta foly­hat ar­ról, hogy sza­bad-e elő­ál­lí­tá­si költ­ség alatt nagy­ban árut kí­nál­ni!
Ar­ról per­sze már nem is fo­lyik vi­ta, hogy sza­bad-e gyer­mek­mun­kát al­kal­maz­ni, sza­bad-e eg­zisz­ten­ci­á­lis mi­ni­mu­mok alat­ti bé­re­ket fi­zet­ni olyan tér­sé­gek­ben, ahol a nyo­mo­rú­ság mi­att a „há­rom ma­rék rizs” el­ve (reg­gel, dél­ben, es­te) per­sze már év­szá­zad­ok óta „nor­ma”. Az eu­ró­pai ci­vi­li­zá­ció neo­li­be­rá­lis ha­szon­el­vű­sé­gé­nek kép­vi­se­lői most is­mét mó­res­re ta­nít­ják az eu­ró­pai „el­ké­nyez­te­tett” tö­me­get, ahol a nagy tel­je­sít­mé­nye­ket nyúj­ta­ni ké­pes mun­ka­erő kom­fort­igé­nye­it re­du­kál­ni kell azért, hogy né­hány em­ber fe­les­le­ges, mert ki­hasz­nál­ha­tat­lan hasz­na még na­gyobb le­gyen.

TŐKÉCZKI LÁSZ­LÓ, Hi­tel, 2005/9.