Bethlen Miklós emlékiratai megjelentek angolul. Esemény lehet ez a romániaiaknak és a magyarországiaknak egyaránt – végtére is legfőbb ideje, hogy az angolok ne csak a Mrs. Thatcher utáni Magyarországgal, hanem az erdélyi magyar múlttal is megismerkedjenek. A könyvet a londoni Kegan Paul kiadó adta ki kemény kötésben, 583 oldalon, amiből vagy ötven oldalt a jegyzetek tesznek ki. Fordítója a szorgalmas és állhatatos Bernard Adams, aki eddig már Mikes Kelement és Apor Pétert is lefordította, ezzel, gondolom, némileg kielégítve a régmúlt századokat búvárló angol olvasóközönség kíváncsiságát.
Bethlen Miklós világnyelven történő élesztése feletti örömünkbe azért némi üröm is vegyül. Már magán a címlapon van egy jókora baki, öles betűk hirdetik Miklós Bethlan nevét. Jó, erről a fordító nem tehet, csak a kiadói szerkesztő – a fordítónak csak a kézirat korrektúráját szokták elküldeni. De magában a szövegben is vannak félreértések. Én a moralizáló rész utáni „igazi” önéletírás első fejezetében vagy hármat számoltam össze; ezek vagy történelmi, vagy földrajzi elírások. „Braszló”-t például Adams Brassónak hiszi, holott itt nyilvánvalóan Boroszlóról, a mai Wroclawról van szó. A jegyzetekben is akadnak sajnálatos módon elírt dátumok (Keckermann és Alsted halálozási éve). Amúgy Bernard Adams fordítása elég gördülékeny, csak módjával archaizál, pl. az enyhe becsípést, amit Bethlen Miklós „pesdülésnek” nevez, ő mai angolsággal fordítja.
Bethlen Miklós Élete leírása magától rendkívül gazdag szövésű írásmű, olyan információkat tartalmazó szöveg, amelyből rengeteget tudunk meg a XVII. századi szokásokról, néha még többet, mint kitűnő kortársától, Samuel Pepystől. És ha egyes részeken ma már átfut a szemünk, más epizódok még most is élnek, sőt: nekem, személy szerint ihletforrásul szolgáltak két versemhez. Az egyik egy tengeri átkelést ír le Angliából Calais-be, méghozzá olyan szemléletesen, ahogy senki más a XVII–XVIII. század magyarjai közül. (A magyarok nem szívesen utaznak tengeren, különösen elkeseríti őket a tengeri vihar.) A másik epizód velencei, az ottani kurtizánok furcsa szokásainak anekdotikus elbeszélése – ez utóbbi arra vall, hogy Bethlen uram kiváló megfigyelő volt, és a fontos és nevezetes dolgok mellett a mulatságosakat is észrevette és tanulságul feljegyezte. Itt közlöm mindkét versemet, őszinte tisztelettel és köszönettel a négyszáz éves emlékiratírónak.
