A fontos idő
A kiszáradt folyómederben
legjobb lesz hajókra emlékezni
Süketségben zenebonára
Készülni kell: legyen erőnk
mikor az ezredesek sorra visszatérnek
bocsánatunkért esedezni
Véznán nyamvadtan közelednek
Nekünk meg folyton megesik a szívünk
Hullni fog a hó lefogadom
s hajlamosak leszünk a felejtésre
zenélő poharak
békítő pálinkák között
Ahogy elnézem magamat
a végén virágot vinnék a sírjukra
S kerülne egy kis muzsika is
Mit is mondtak
Mit is ordítottak
Hogyan nevezték a szerszámokat
melyekkel hadonásztak az orrom előtt
Milyen szavakkal részletezték
mit tesznek majd a kedvesemmel
Én itt vagyok és mindig itt találtok
Kedvemre való gondolatokkal élek
A kivirágzó folyómederben
hol lobogós hajókra emlékezem
Régi módi
Akkoriban nem voltak még
fölfúható költők.
Vért izzadva patkolták
szárnyas lovaik a
legmegátalkodottabb dilettánsok is.
Törekvés!
Becsület!
Műhelyekben markos legények
kalapálták az izzó ritmikát –
mint én most e remek képzavart.
Olvasójára visszanézett a vers,
bűvölte csöppet, mint ifjú szerelem,
ki ruhát tisztál a patakban, ugye.
A hídkarfáról láblógatva,
gond nélkül szálltunk Afrikába.
/B. J. például vissza se jött./
No és, merre? a csupacsont lovak...
Gerincük véresre marta zsenge ülepünk.
Volt mit, van mit titkolni, ha kell.
És menten hír kélt, ha legénymód forgattuk
tüzes-szeplős, heves Kisborcsánkat
Vásárhelyt, a tornakert színpadán...
Bizony-bizony.
Röpültek a piros pántlikák.
Hiányoznak a derűs reggelek.
Megszoktuk azóta: győztes góljaink előtt
– ha nincs, és sosincs, reá engedély –
rend és szabály szerint
szétrobbannak a labdák.
Kialszik a fény a csarnokokban.
S amint látom, tűnőben a
méltóságos gőzmozdonyok is...
De akkoriban nem voltak még
felfújható házak,
ágyak,
országok,
hegyek.
Fölfújható nők sem voltak.
Akkor még.
Sehol.
Tartalom jegyzék
Bene veneritis Domini.
A föltett kérdést megértettem.
Velőt rázó találkozások.
Nevezze meg a segédeit!
Velejéig romlott disznó.
A jó besúgó – hazafi.
Könnyű lett volna eltévedni, bánom.
Büdösség jön be az ablakomon.
Ide figyelj, te gyurgyalag!
Jajgatólagos beleegyezés.
Kis lélekszámú nagy nép fiai.
Vénülsz – beszélj tőmondatokban!
A költő sóhaja: „A4-es hazám...”
Így bünteted te a büntetőket.
Gyötrőnek bére gyötretés /legyen/!
